Gyurcsányi szemle Portugáliában
Huszonhat főből állt a Gyurcsány Ferencet Portugáliába kísérő küldöttség - tudta meg Magyar Nemzet. A társaság a múlt hét pénteken közpénzből, kilencmillió forintért bérelt Boeing 737-700-as típusú Malév-különgéppel repült Lisszabonba. Ezen a repülőgépen akár 119 ember is utazhat, ennyi férőhely van rajta. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-05-03 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:07.829037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára plusz két napot töltött Lisszabonban, a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint hét végi tartózkodásuk s visszatérésük költségét ők maguk finanszírozták. Arra nem tér ki a kabinet irodája, hogy a takarékosság idején miért nem egy kisebb és olcsóbb magángépet béreltek az útra. A delegációba hét újságíró is meghívást kapott, őket is kivitte a kancellária.
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a Magyar Nemzet kérdéseire közölte: a menetrend szerinti közvetlen járattal a 27 embernek már a repülőjegy is 10,5 millió forintból jött volna ki, ezen felül kellett volna kifizetni a szállást két éjszakára, ami 1,725 millió forintra rúgott volna, illetve a törvényben előírt napidíj további 825 ezer forintot jelent. A Malévtól kilencmillió forintért bérelt Boeing volt a legolcsóbb megoldás - állítja a MeH.
A Hírszerző.hu információi szerint a múlt pénteki portugáliai út azért is volt érdekes, mert Gyurcsány szakértői arra is kíváncsiak voltak, hogyan lehet népszerű egy "reform-miniszterelnök", hogyan épül fel az ottani miniszterelnöki kabinet. Mint azt megírtuk, Gyurcsány Ferenc és José Sócratés találkozójával a portugál sajtó vajmi keveset foglalkozott. A kancellária nem válaszolt azon kérdésünkre, készült-e már elemzés arról, milyen volt a sajtóvisszhangja a lisszaboni látogatásnak.
Pál Gábor, Magyar Nemzet
fidesz.hu