Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

HÖOK: Bokros javaslata önkényuralom és szocializmus

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) egyaránt a leghatározottabban visszautasítja azokat közelmúltban napvilágot látott elképzeléseket, amelyek a felsőoktatás gyökeres átalakítását és -többek között - a felsőoktatási intézmények magánosítását célozzák - jelentette ki a két szervezet elnöke.


Dátum: 2007-05-03 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:24.138597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kis Papp László, az FDSZ elnöke kifejtette: a leghatározottabban tiltakoznak a Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár és Bokros Lajos, az ELTE gazdasági tanácsának elnöke által a közelmúltban megfogalmazott célkitűzések ellen, amelyek egyértelműen privatizációs szándékot jelenítenek meg. Mint mondta, elfogadhatatlannak tartják, hogy az oktatók kikerüljenek a közalkalmazotti körből, s fizetésüket a hallgatók tandíjából finanszírozzák. Ez ugyanis milliós tandíjak bevezetését jelentené, s erre Magyarországon nincs fizetőképes kereslet. Azt ugyanakkor támogatják, hogy az oktatók munkáját a hallgatók ítéljék meg - tette hozzá.

Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke kijelentette: van jövő anélkül, hogy mindent eladnánk. Mint mondta, Bokros Lajos azzal is kezdhette volna a vitairatot, hogy "Amerikából jöttem". A dokumentumban ugyanis nem tesz mást, mint az amerikai magánintézmények struktúráját hasonlítja a magyar állami intézményekhez.

Az anyag számos tárgyi tévedést tartalmaz. Példaként említette, hogy Bokros Lajos úgy ír a felsőoktatásról, mintha nem is lenne tandíj. Minden alapot nélkülöz az a számítási módszer is, amit Bokros Lajos javasol a tandíjmentesek körére - tette hozzá a HÖOK elnöke.

A dokumentum szociális alapon a diákok 15-20 százalékát mentesítené a tandíj alól, ami a hallgatói szervezet vezetője szerint többek között azért sem elfogadható, mert vannak olyan képzési formák, amelyekben ennél jóval több a rászoruló diák. Kitért arra is, hogy a pályakövetés rendszerét már tartalmazza a felsőoktatási törvény.

A Bokros Lajos által vázolt intézményfinanszírozási javaslatot, amely ötéves szerződést kötne az intézményekkel, az "önkényuralom és szocializmus" jelzőkkel illette a HÖOK elnöke.

A két szervezet közös állásfoglalása szerint a koncepció hátterében olyan emberek állnak, akik magukat megfelelő felsőoktatási referenciákkal rendelkező szakembereknek tartják. Miskolczi Norbert ehhez azt fűzte hozzá, hogy Bokros Lajos az általa hivatkozott hét felsőoktatási intézmény közül négynek még a nevét sem tudta pontosan leírni.

"Nem lehetünk kiszolgáltatottjai az önmagukat kompetensnek minősítő felsőoktatási menedzsereknek" - zárta nyilatkozatát a két szervezet.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek