Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közegfüggő, hogy bűn-e árulózni

A rendőrség nem tett feljelentést Bayer Zsolt ellen amiatt, hogy az újságíró a kormányfőt hazaárulónak nevezte Tapolcán, egy tüntetésen. Bayer Zsolt a Loppert Dániel szabálysértési ügye miatt demonstráló polgári körök tagjai és fideszes képviselők előtt jelentette ki, hogy Medgyessy Péter hazaáruló, hozzátéve: "innét kezdve nincs más választása a hatalomnak, mint engem is eljárás alá kell vonnia".


Dátum: 2003-01-15 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:35.627605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Scher József alezredes tapolcai rendőrkapitány, aki a rendszerváltás előtt elhárító tisztként tevékenykedett az üggyel kapcsolatban elmondta: a demonstrációra a Felelősség Polgári Kör engedélyt kapott. Feljelentésre a rendőrkapitány közlése szerint amiatt nem került sor, mert a demonstrálók körében "valószínűleg nem keltett megbotránkozást a kijelentés". A tiltakozásra azért került sor, mert Loppert Dániel egyetemi hallgatót, aki a kapolcsi művészeti fesztiválra ellátogató miniszterelnököt árulónak nevezte, rendzavarás miatt feljelentette a tapolcai rendőrkapitány. A tárgyaláson a bíróság figyelmeztetésben részesítette a fiatalembert.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek