Csak az SZDSZ akarja a magánbiztosítókat
Civil szervezetek szerint az egészségügyi társadalombiztosítás hazánkban évtizedek óta alulfinanszírozott, "össze-vissza intézkedések" zavarják a működését. A problémákért nem a rendszer a felelős, s nem indokolt a magánbiztosítókra való áttérés - tudósít a Magyar Hírlap.
Dátum: 2007-05-04 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:32.864553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Egészségügyi Pénztár forráshiánya nem rendszerprobléma, hanem "beszedési kérdés" - állítja a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) által szervezett társadalmi összefogás. A kezdeményezésnek többek között tagja a Liga szakszervezeti konföderáció, valamint magánszemélyek, például Gazsó Ferenc egyetemi tanár, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tiszteletbeli elnöke és Ferge Zsuzsa akadémikus, a gyermekszegénység elleni kormányprogram kidolgozója. A civilek kiállnak a szolidaritás alapú, egységes társadalombiztosítási egészségügyi rendszer mellett.
Az összefogás álláspontját a legmarkánsabban Morvayné Bajai Zsuzsanna, a NOE elnökhelyettese képviselte. Szerinte a külföldi példák is azt mutatják, hogy a magánbiztosítók kétszer akkora költségekkel nyújtanak rosszabb szolgáltatást: Kaliforniában például nincs hagyománya az állami szolidaritási rendszernek, Arnold Schwarzenegger kormányzó mégis átállna rá, mert csak a szövetségi államban hatmillió ember szorult ki a biztosítotti körből. A szervezetek szerint a magyar rendszer azért nem működik megfelelően, mert a gazdasági fejlettségünkhöz képest rossz a lakosság egészségi állapota. Az elöregedése gyorsul, ami önmagában is finanszírozási gondokat okoz. Ezekért pedig az egészségügy csak csekély mértékben felelős.
Szakolczai György közgazdász, a Professzorok Batthyány Körének tagja hangsúlyozta: a több-biztosítós modell tönkreteszi az ország költségvetését, aláássa gazdasági jövőjét, és tovább rontja a nemzetközi fizetési mérleget. Az összefogás ezért arra kéri az MSZP-t, hogy ne engedjen a liberális párt "zsarolásának".
Smanykó Igor, Magyar Hírlap
fidesz.hu