Ángyán: piacnyitás után jön a spekuláció
Ángyán József professzor, a Fidesz parlamenti képviselője attól tart, hogy ha nem sikerül megfelelően rendezni a földkérdést és jogi személyek is vásárolhatnak itthon földet, akkor a globális tőke átveheti a hatalmat Magyarországon - írja a Magyar Hírlap.
Dátum: 2007-05-04 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:34.669058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A professzor úgy látja, ez a folyamat súlyosan érinti a agrártársadalmat és a vidéket, mert a nemzeti vagyon 25-30 százalékát teszi ki a termőföld, ami elképesztő léptékű tőkés spekuláció tárgyává válhat. A régi tagállamok, valamint az újonnan csatlakozók földárai között tíz-tizenötszörös a különbség.
A Fidesz szakpolitikusa kijelentette: ennek a spekulációnak állnak az útjában a vidéki közösségek és gazdálkodó családok, akik nem spekulálni, hanem megélni szeretnének a földből. Arra a tevékenységre, amit évszázadok óta az őseik is végeztek - élelmezési és élelmiszer-biztonsági, valamint környezetbiztonsági, azaz nemzetbiztonsági szempontból -, az egész társadalomnak, városnak és vidéknek egyaránt múlhatatlan szüksége van.
Ángyán József hozzátette, hogy a kormány intézkedései a korlátlan és akadálytalan tőkebehatolást szolgálják. Ez a folyamat Dél-Amerikába vezet, ahol a föld multinacionális tőkés csoportok kezébe került. Ennek megakadályozására szerinte egy újfajta társadalmi szerződésre, a vidéki közösségek megerősítésére és a termőföld megőrzésére van szükség.
Magyar Hírlap
fidesz.hu