Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A váci mélygarázs ügyében is megindult a nyomozás

Sopron után Vácott is elrendelték a nyomozást a mélygarázs-beruházás ügyében. A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés kísérletének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz.


Dátum: 2007-05-04 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:38.766531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A soproni hasonló esetben már tart a vizsgálat. A Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályvezetője elmondta: a 15 napos feljelentés-kiegészítés ideje alatt nem lehetett megnyugtatóan megállapítani, hogy történt-e bűncselekmény, ezért rendelték el a nyomozást. A váci Fidesz-KDNP frakcióvezetője április közepén tett feljelentést ismeretlen tettes ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Szerintük ugyanis törvénysértő a Vác központjába tervezett több milliárd forintba kerülő mélygarázs építése.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek