Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A terhességmegszakítás kérdésében megosztottak a konzervatívok

Az iraki szerepvállalás, az abortusz és az adócsökkentés volt a fő témája az amerikai republikánus párt pénteki elnökjelölti vitájának. A tíz jelölt a legtöbb kérdésben egyetértett, a terhességmegszakítás, valamint Oszama bin Laden elfogása ügyében azonban parázs vita alakult ki.


Dátum: 2007-05-04 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:49.527380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem tanácsolta az Irakban állomásozó amerikai katonák gyors hazahívását az amerikai republikánus párt elnökjelölti posztjáért kampányoló tíz politikus.

A képviselők és szenátorok az első nyilvános vitában lényegében ezzel üzentek a demokratáknak, akik a múlt héten tartották debütáló vitájukat, amelyben az ellenzéki jelöltek a katonák hazahívását sürgették.

A közvélemény-kutatási adatok szerint a jelöltek közül három magasan kiemelkedik.

John McCain arizonai szenátor a csapatkivonás lehetséges következményeivel érvelt. Szerinte az amerikaiak visszavonulása óriási káoszt okozna a térségben.

Esélyesnek tartják a republikánusok elnökjelöltjének Massachussets állam korábbi kormányzóját is.

A mormon vallású Mitt Romney már óvatosabban fogalmazott Irakkal összefüggésben. Azt mondta: ő is haza akarja hívni a csapatokat - amilyen gyorsan csak lehet -, az azonnali kivonás azonban szörnyű következményekkel járna.

A harmadik jelölt, aki esélyes lehet arra, hogy a jövőre esedékes elnökválasztáson a republikánusok színeiben induljon, Rudy Giuliani, aki a szeptember 11-ei támadások idején New York polgármestere volt.

A politikus is Irakban tartaná a katonákat, az abortusz kérdésében viszont egyedüliként szembe ment a többi jelölttel.

Az amerikai legfelsőbb bíróság 1973-ben engedélyezte a terhesség-megszakítást, a republikánus politikusok azonban évek óta a tiltás mellett érvelnek.

Giuliani ezzel szemben azt mondta: bár nem híve az abortusznak, sokkal inkább az örökbeadást támogatja, de tiszteletben tartja a nők jogát arra, hogy eldöntsék, megtartják-e a gyermeküket vagy sem.

A legvérmesebb elemzők is úgy vélik, hogy hármójuk közül választja majd ki a párt elnökjelöltjét.

A népszerűségi listákat Rudy Giuliani vezeti, előválasztásokat ugyanakkor csak néhány államban tartanak, ezekben viszont John McCain az erősebb, ő ebből kovácsolhat előnyt.

Szakértők azonban Mitt Romneyval is komolyan számolnak, a mormon politikus ugyanis jóval több pénzből gazdálkodhat, mint riválisai, támogatóinak a száma pedig folyamatosan nő.

A republikánusok februárban döntenek arról, hogy kit indítanak a jövő év végi választáson.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek