Csökkenhet a diákhitelre jogosult tanulók köre
A polgári kormány úgy dolgozta ki a diákhitelt, hogy az a hallgatóknak legyen kedvező, a Medgyessy-kormány pedig úgy alakítja át, hogy a bankárok járjanak jól. A diákhitelezés szabályainak megváltoztatása komoly veszélyeket jelent mind a rendszer működőképességére, mind a hitelt felvevő diákokra.
Dátum: 2003-01-15 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:38.394187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A folyósításba bevont bankok körének bővítésével megszűnt a számlavezetés ingyenessége, a folyósítás és számlakezelés ma már csak "kedvezményesen" történik, azaz a költségek egy részét a bankok a hallgatókra terhelik. A módosításig ezeket a szolgáltatásokat ingyen kapták a hallgatók. Amennyiben a bankok nem csupán a folyósításban, hanem a hitelnyújtásban is részt vennének, az az állam részére jelentős terhet jelent a szükséges állami garancia miatt. Ez azt jelenti, hogy az állam inkább előbb, mint utóbb szűkíteni kényszerül a diákhitelre jogosultak körét. A hitel visszafizetési szabályainak megváltoztatása egyértelműen a hitelfelvevő hallgatókat sújtják. A jelenlegi szabályok szerint a hitel törlesztő részlete a mindenkori jövedelem 6 százaléka. A kormány javaslata szerint azonban a törlesztő részlet a két évvel korábbi jövedelemhez kapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy jelentősen lelassul a törlesztés, növekszik a hitel visszafizetésének ideje, és nő a hitelfelvevő által visszafizetendő összeg is. Előfordulhat olyan eset, hogy akkor kell törlesztenie valakinek, amikor nincs is jövedelme (például gyermeket szül) vagy lényegesen kisebb a jövedelme (mert például állást változtat), ugyanakkor nem törleszt olyankor, amikor van jövedelme.
Az egész diákhitel rendszer működését veszélyezteti a törlesztés beszedési rendjének megváltoztatása. A jelenlegi szabályozás szerint a beszedést - mivel az hasonló elvek alapján történik mint az adózás -, az APEH végezné. Ezáltal a törlesztő részletek beszedése hatékony, mivel a munkáltató a kifizetéskor levonja, és olcsó, mert nem kell új intézményt létrehozni erre a célra. A diákhitel védelmében a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be, s elvárja, hogy a kormány - amennyiben valóban a diákok és nem a bankok oldalán áll - teremtse meg annak garanciáit, hogy a bankok továbbra is ingyenesen biztosítsák mindazon szolgáltatásokat, amelyek korábban megillették a hallgatókat.
Budapest, 2003. január 15.
Sió László
Fidesz - Magyar Polgári Párt
Oktatási Tagozat
OS - fidesz.hu