Túszdráma a Széna térnél
Túszokat ejtett az a bankrabló, aki péntek délután a Széna téri OTP-bankfiókot akarta kirabolni. A kommandósok megrohamozták a bankot, a túszejtőt agyonlőtték.
Dátum: 2007-05-04 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:53.038850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fegyveres rablás történt a Széna téri OTP bankfiókban péntek délután. Egy férfi elszedte a biztonsági őrtől a fegyverét, és túszokat is ejtett.
A kommandósok fél 6 után behatoltak a bankfiókba, miután négy hanggránátot lőttek ki. A túszejtőt a kommandósok lelőtték. Korábbi hírek szerint a rendőrök ultimátumot adtak a túszejtőnek, hogy perceken belül tegye le a fegyvert, és engedje el a túszokat. Ezután rohamozták meg a bankot. A helyszínre újabb mentőautók érkeztek, két túsz megsérült.
Öt óra előtt hét kommandós ment be abba a társasházba, amelynek földszintjén a bank működik. Feltehetően a pénzintézet hátsó, udvari kijáratához mentek. A túsztárgyalót a kommandósok fél 5-kor kísérték a bank bejáratához, aki kétszer is bent volt.
Miután másodszor visszajött, nyolc kommandós két oldalról ment a bank bejáratához, az egyik faltörővel, a hét másik kézifegyverrel.
A bank környékét 30 rendőrautó biztosítja, a járókelőket a rendőrök távol tartják a környéktől. A rendőrök 5 óra után a környékbeli kávézókat is lezárták. A rendőrség kérésére tűzoltóautók érkeztek a helyszínre.
A rendőrség hangosbemondón keresztül szólította fel a környék lakosait, hogy a veszélyhelyzet miatt húzódjanak vissza az ablakaikból. A járókelőket még a szalagkorlát mögül is elküldik a rendőrök.
A Havaria Press szerint a rendőrök villamosokkal is igyekeztek lezárni az utat, hogy a rabló ne tudjon kitörni. A Hattyú utcát buszokkal zárták le.
A bankban tartózkodott a Független Hírügynökség munkatársa, aki egy túszejtővel találkozott, a rendőrség két elkövetőről tud. A szemtanú szerint a férfi fegyvert rántott elő (az InfoRádió egy AK 47-esről tud) és azzal a falba lőtt, így kényszerítette a biztonsági őrt arra, hogy átadja fegyverét, írja a hirado.hu. Így már két fegyverrel tartotta sakkban az OTP biztonsági őrét, személyzetét és a bent lévő 8-10 ügyfelet.
A biztonsági őrt lábon lövéssel fenyegette, mert csak a kézi kassza tartalmát akarták átadni neki, és követelte, hogy ürítsék ki a páncélszekrényt. Azt is közölte, ha értesítik a rendőrséget, először az őrt, majd a pénztárfőnököt lövi agyon.
A főként idős ügyfeleknek mindvégig azt mondta, hogy őket nem akarja bántani, ne féljenek.
Időközben megérkezett egy rendőrjárőr, az ügyfelek a földön hasra fekve próbálták menteni magukat. A rendőrök megpróbáltak tárgyalni a rablóval, aki ezután az ügyfeleket kiengedte. Az MTI szerint két alkalmazott van a túszejtők fogságában, más források 10-12 túszról írnak.
Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vette át a BRFK-tól.
Index, gondola.hu - fidesz.hu