Orosz-amerikai találkozókat terveznek a rakétapajzzsal kapcsolatban
Oroszország és az Egyesült Államok megállapodott, hogy magas szintű találkozókat fognak tartani a tervezett amerikai rakétapajzs Kelet-Európába telepítendő elemei miatt kialakult feszültség enyhítése céljából - jelentette be pénteken Dan Fried amerikai külügyminiszter-helyettes.
Dátum: 2007-05-05 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:55.442235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Elfogadtuk Oroszország arra vonatkozó javaslatát, hogy külügy- és védelmi minisztereink megbeszélést folytassanak a kérdésről" - közölte Fried. A miniszterhelyettes elmondta, hogy az első találkozót szeptemberre tervezik, de a pontos dátumban még nem állapodtak meg. Lehetséges, hogy a két ország nemzetbiztonsági tanácsadói is részt vesznek majd a tárgyalásokon.
MTI - fidesz.hu