Szociális tragédia készül a több-biztosítós modell bevezetésével
A kormánypártoknak a hétvégi lovasberényi megbeszélésen a több-biztosítós rendszer bevezetése helyett inkább az egészségügyben kialakult káosz kezelésével kellene foglalkozniuk - mutatott rá Mikola István.
Dátum: 2007-05-05 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:56.910669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiemelte ugyanakkor, hogy a több-biztosítós modell bevezetése tönkretenné az egészségüggyel kapcsolatos esélyegyenlőséget. Szegény-gazdag ellátásra tagolná a jelenlegi rendszert, járulékemeléshez vezetne, "röviden azt lehet mondani, hogy szociális tragédia készül a több-biztosítós rendszer bevezetésével" - fogalmazott.
Mikola István hangsúlyozta: a világ nem a több-biztosítós rendszerek felé, hanem az állami felelősséggel működő társadalombiztosítás irányába halad. Példaként Csehországot, Szlovákiát és az USA több államát említette, ahol "visszaaraszolnak" a több-biztosítós rendszerből.
A hétvégi lovasberényi megbeszélésre utalva Mikola István azt javasolta a kormánypártoknak, hogy ne a több-biztosítós rendszer bevezetésével, hanem inkább az egészségügyben kialakult káosz kezelésével foglakozzanak. "Ép ésszel ez ma felvállalhatatlan Magyarországon" - mutatott rá.
Mint elmondta, a Fidesz véleménye szerint Lovasberényben a háziorvosi ellátás fejlesztéséről kellene inkább beszélni, mert a kórházakból kiszoruló betegek rázúdulnak a járóbeteg szakellátó rendelőkre, továbbá arról kellene, hogy szó essen, hogy hogyan lehetne a kórházstruktúrát újragondolni.
Mikola István felszólította kormánypolitikusokat az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, a Schöpf-Merei Anyavédelmi Központ és a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet bezárásának újragondolására, és javasolta azt is, hogy azonnali hatállyal töröljék a teljesítmény volumenkorlátot a finanszírozásban.
"Javasoljuk azt is, hogy a sürgősségi ellátást állítsák helyre, mert nem működik, nem férnek be a betegek a megkurtított sürgősségi ellátó helyekre" - tette hozzá a fideszes szakpolitikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a progresszivitás helyreállítására és népegészségügyi program revitalizálására lenne szükség az egészségügyben.
fidesz.hu