Kamerunban lezuhant egy kenyai repülőgép
Kamerun déli részén lezuhant egy kenyai utasszállító repülőgép 115 emberrel a fedélzetén, diplomáciai források szerint nem tudni magyar áldozatról.
Dátum: 2007-05-05 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:58.968793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kameruni állami rádióállomás híradása szerint a Boeing 737-es típusú gép Niete településnél zuhant le, amely Kribi kikötővárostól délre fekszik.
Kocsis András, a kenyai magyar nagykövetség konzulja úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy egyelőre nem tudni magyar áldozatról.
A Kenya Airways légitársaság azt közölte, hogy nem sokkal a kameruni Doualából történt felszállást követően vesztették el a rádiókapcsolatot az utasszállító repülőgéppel. A gépen 29 külföldi utazott, ebből 21 ázsiai, hét európai és egy amerikai volt. Ez utóbbiak között öt brit, egy svájci és egy svéd állampolgár.
MTI - fidesz.hu