Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Éger: Az üzleti alapú biztosítás csődbe vinné az országot

Egyetértés volt az egészségügyi szakmai szervezetek és az MSZP között az egészségügy átalakítását érintő legfontosabb kérdésekben, így a biztosítókkal kapcsolatosan is azon a szombati budapesti megbeszélésen, amelyet a szocialista párt kezdeményezett.


Dátum: 2007-05-05 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:05.269189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese az egyeztetést követően újságíróknak elmondta, az egészségügy átalakításához szükséges feladatokkal összefüggésben egyetértés volt abban, hogy meg kell változtatni a háziorvosi, a sürgősségi és a szakrendelői ellátást.

A biztosítók kérdéséről szólva a politikus úgy fogalmazott: "az a kérdés, hogy a magán, üzleti alapon működő biztosítókat milyen területre és milyen feltételekkel engedjük be".Hozzátette, a vita valójában erről szól, és nem arról, hogy hány biztosító legyen a magyar egészségügyben.

Katona Béla egy kérdés kapcsán leszögezte, hogy az egészségügyi alapellátásban az üzleti alapon működő biztosítóknak nincs helye.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a megbeszélés után újságíróknak kifejtette, a biztosítók tekintetében nem az a kérdés, hogy egy vagy több legyen belőlük, hanem egységes vagy üzleti alapon működjön a társadalombiztosítás.

"Az üzleti alapú biztosítás csődbe vinné az országot" - mondta a kamarai elnök, hozzátéve azt is, hogy ezzel az egyeztetés valamennyi résztvevője egyetértett.

Éger István szólt arról is, hogy az egészségügyi szakmai szervezetek és a szocialista párt megbeszélése folytatódik, két hónapon belül újra tárgyalnak.

Arra a kérdésre, hogy a biztosítókon kívül milyen más témák kerültek szóba a megbeszélésen, az orvosi kamara elnöke úgy válaszolt, az alap-, a kórházi és a járóbeteg-ellátás, az egészségügy finanszírozása, a gyermek- és népegészségügy, valamint az onkológiai program.

A szocialisták által kezdeményezett megbeszélésre az egészségügyi szakmai szervezetek közül a Kórházszövetség, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Házi Gyerekorvosok Országos Egyesülete, a Medicina 2000, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kapott meghívást.

A koalíciós pártok vasárnap Lovasberényben tartanak egyeztetést, a megbeszélés egyik fő témája az egészségügy és a biztosítási rendszer átalakítása lesz.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek