Érdekes feltevések a Peugeot döntéséről
A PSA Peugeot-Citroen gyár döntésének igazi oka, mely szerint nem Lengyelországban, hanem Szlovákiában építi fel új autógyárát: a francia fél így állt bosszút amiatt, hogy a repülőgépvásárlási tenderen Varsó nem a francia Mirage vadászgépet választotta.
Dátum: 2003-01-16 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:40.498261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt a kormányhoz közel álló baloldali lengyel napilap, a Trybuna jelentette csütörtöki számában. Az újság egy neve elhallgatásához ragaszkodó magas rangú kormánytisztviselőre hivatkozva azt írta: semmi kétség, a Peugeot-Citroen gyár így állt bosszút a lengyeleken amiatt, hogy nem a francia Mirage, hanem az amerikai F-16-os vadászgépet választották. A forrás szerint a franciák a tárgyalások folyamán is nyomásgyakorlásra használták fel a repülőgépvásárlási tendert.
Jerzy Hausner lengyel gazdasági, munkaügyi és szociálpolitikai miniszter szerdán úgy nyilatkozott, hogy a jobb távközlési kapcsolat és infrastruktúra miatt döntött a Peugeot-Citroen konszern amellett, hogy a szlovákiai Nagyszombatban (Trnava), nem pedig a lengyelországi Radomskóban építi fel új üzemét. A miniszter azt mondta, hogy a külföldi befektetők nyilvánvalóan a gyenge infrastruktúra miatt nem mennek Lengyelországba. Ha nem sikerül megoldani az utak, az infrastruktúra és logisztika problémáit, Lengyelországnak minden előnye mellett továbbra is hasonló döntésekkel kell számolnia - vélte. A miniszter szerint egyebekben a lengyel és a szlovák ajánlat hasonló volt. Az autógyárért Magyarország és Csehország is versengett, sikertelenül. A mértékadó, konzervatív Rzeczpospolita kommentátora szintén annak a véleményének adott hangot, hogy a franciák rendkívül csalódottak amiatt, hogy a lengyelek nem európai vadászgépet - Mirage-t vagy Grippent - választottak, és nem csak a döntés tisztességességét kérdőjelezték meg, hanem a lengyelek lojalitását is európai szövetségeseikkel szemben. Hiszen az F-16-ost nem sokkal a koppenhágai EU-csúcstalálkozó után választotta a lengyel kormány, amelyen döntés született az ország uniós felvételéről. Valószínűleg ezért kell megfizetnie Varsónak. Ez - egyelőre - 700 millió euróba került (ennyi a Peugoet-Citroen-befektetés értéke) - írta a lengyel napilap.
MTI - fidesz.hu