Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgármestert választanak a Vas megyei Kemenessömjénben

Időközi polgármestert választást tartanak ma a 633 lakosú Vas megyei Kemenessömjénben - tájékoztatta az MTI-t a település jegyzője.


Dátum: 2007-05-06 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:10.894239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sebestyén Balázs elmondta: két függeten jelölt közül kell választania az 510 szavazásra jogosult polgárnak. "Zseli Róbert, az előző polgármester idén január végén mondott le, döntését azzal indokolta, hogy a továbbiakban nem tud együtt dolgozni a vele együtt nyolc fős képviselőtestülettel, mert úgy érzi megrendült irányában a testület bizalma" -közölte a jegyző.

A polgármesteri posztra ketten jelöltették magukat, a jelenlegi alpolgármester, Kurucz Attila és Pados Zoltán. Civilben mindketten vállalkozók, társadalmi megbízatásban töltenék be a tisztséget.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek