Maradnak a fegyverzetellenőrök
Mohammed al-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója közölte: az általa vezetett szervezet azzal a kéréssel fordul az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy a világszervezet néhány hónappal hosszabbítsa meg a fegyverzetellenőrök iraki misszióját.
Dátum: 2003-01-16 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:40.842833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Moszkvában tartózkodó NAÜ-vezető beszámolt arról, hogy az ellenőrök az elkövetkező hetekben és hónapokban az eddigieknél is intenzívebb munkát akarnak végezni Irakban. Mohammed al-Baradei és Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőrző missziójának vezetője január 19-én Bagdadba látogat, mielőtt az ellenőrök január 27-én esedékes jelentése a BT elé kerül. A NAÜ főigazgatójának elmondása szerint több ország adott át információkat az ellenőröknek, ezek azonban egyelőre nem erősítették meg azt a feltételezést, hogy Irak rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel. Kifejtette ugyanakkor, hogy ebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A konkrét országokról és információkról nem kívánt tájékoztatást adni el-Baradei, csak annyit mondott, hogy az adatok elsősorban iraki objektumokra és múltbeli szerződésekre vonatkoznak. Az ENSZ-tisztségviselő szavaiból kiderült, hogy elsősorban Iraktól vár mind írásos, mind tárgyi bizonyítékokat arról, hogy Bagdad valóban megsemmisített valamennyi tömegpusztító fegyverét. A NAÜ vezetője bírálta a bagdadi vezetést azokért a kijelentésekért, melyek szerint az ENSZ-ellenőrök kémkednek az arab országban. Mint hangsúlyozta, ha Bagdadnak kérdései vagy fenntartásai vannak, akkor vádaskodás helyett konkrétan nevezze meg azokat.
El-Baradei ismételten felszólította Észak-Koreát, hogy vonja vissza az atomsorompó szerződés felmondására vonatkozó bejelentését. A NAÜ főigazgatója reményét fejezte ki, hogy Phenjan is megérti: sok ország ért egyet azzal, hogy Észak-Korea biztonsági garanciákat és gazdasági segítséget kapjon, de ezt csak konstruktív magatartással érheti el, zsarolással nem. El-Baradei szerdán, Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után úgy fogalmazott, hogy a NAÜ csak a legvégső esetben értene egyet erő alkalmazásával akár Irakkal, akár Észak-Koreával szemben.
Moszkva éppen szerdán indította útnak megbízottjait mindkét régióba: Alekszandr Szaltanov külügyminiszter-helyettes Bagdadban, kollégája, Alekszandr Loszjukov pedig Pekingben és Phenjanban tárgyal. A NAÜ főigazgatója úgy vélte, hogy Moszkva lehet az egyik legfontosabb közvetítő az észak-koreai nukleáris válság megoldásában. Az orosz külügyminisztérium viszont csütörtökön azt közölte, hogy Oroszország nem vállalkozik közvetítői szerepre, de kész fokozni diplomáciai erőfeszítéseit. Moszkva elő akarja segíteni az érintettek párbeszédét, beleértve a Washington és Phenjan közötti dialógust is.
MTI - fidesz.hu