Belügyminisztere is követi Tony Blairt
Tony Blair kormányfővel együtt távozik John Reid brit belügyminiszter is. Reid ugyan támogatja a kormányfőt követő Gordon Brownt, de "teret" akar neki adni ahhoz, hogy saját stábot alakítson ki.
Dátum: 2007-05-06 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:13.728997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
John Reid belügyminiszter a BBC műsorában jelentette be, hogy júniusban távozik Tony Blairrel együtt a kormányból, de képviselői posztját megtartja.
Korábban általános vélemény volt, hogy Reid indulhat a Munkáspárt vezetői posztjáért, ő azonban kizárta ezt a lehetőséget.
Reidnek nem kellett volna távozni a kormányból. Tárgyalt a kérdésről Gordon Brown pénzügyminiszterrel, aki Blairt követi majd a kormányfői poszton. "Gordon azt mondta, helyem van a kabinetben" - mondta a műsorban Reid, de hozzátette: tíz év alatt kilenc miniszteri posztot töltött be, és most vissza akar vonulni a politika frontvonalából.
inforadio.hu - fidesz.hu