Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötletelés helyett szakmai munkát folytasson a kormány!

A Fidesz elutasítja a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetését - szögezte le Pelczné Gáll Ildikó vasárnap a kormánykoalíció lovasberényi egyeztetésének helyszíne közelében.


Dátum: 2007-05-06 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:15.712222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sajtótájékoztató helyszínén megjelent Gál J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfőnöke és közölte a Fidesz alelnökével, hogy menjen be vele az egyeztetésre, ott mondja el pártja álláspontját. A sajtó nyilvánossága előtt lezajlott párbeszéd során Pelczné Gáll Ildikó azt mondta: a Fidesz egészségügyi programja elolvasható a párt választási programjában. "Csinálják vissza, amit elrontottak, és akkor van miről tárgyalnunk" - tette hozzá. A Fidesz alelnöke nem ment be a koalíciós egyeztetésre, hanem azt mondta: az egészségügy átalakítására törvényjavaslatot terjesztenek elő, mert ennek a vitának a parlamentben a helye. Mint hozzátette: a Fidesz fontosnak tartja a pártok, frakciók közötti egyeztetést, s amennyiben a kezdeményezés hivatalosan is elhangzik - megbeszélnek egy időpontot - és élni fognak a lehetőséggel.

Pelczné Gáll Ildikó "Több biztosító, kevesebb kórház", "Több biztosító, több járulék", "Több biztosító - hosszabb várólisták" feliratú transzparenssel felvonuló Fidelitas-os fiatalokkal érkezett a koalíciós tárgyalások színhelye elé, s fejtette ki a Fidesz álláspontját az egészségügy átalakításával kapcsolatos kérdésekről. Úgy fogalmazott, hogy a több-biztosítós modell kialakításával az egészségügyi ellátás nem alapvető alapjogunk lesz, hanem kiváltsággá fog átalakulni, egyesek kiváltsága lesz a gyógyulás. Aláhúzta: a több-biztosítós rendszerrel nem más fog megtörténni, mint az egészségügyi biztosítási kassza privatizációja. A rendszer bevezetése - hangsúlyozta az alelnök - előrevetíti a hosszú várólisták kialakulását is. A Fidesz az egészségbiztosítási pénztár fejlesztését, változtatását támogatja, sőt azt szükségesnek is tartja - tette hozzá.

Mint mondta, ötletelés helyett a kormánypártoknak szakmai munkát kellene folytatniuk. Ha kellő időben elkezdték volna az egyeztetést, akkor Lovasberényben nem két, merőben ellentétes álláspontot kellene közelíteni, hanem olyan szakmai átalakítás történne meg, amelytől az egészségügyi ellátás színvonala ténylegesen emelkedne - vélekedett Pelczné Gáll Ildikó.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek