Közlemény a francia elnökválasztás eredményéről
Németh Zsolt, a a Fidesz Külügyi Kabinetjének vezetője közleményt adott ki a francia elnökválasztás eredményével kapcsolatban.
Dátum: 2007-05-06 21:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:17.773386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Francia elnökválasztási eredmény - a Fidesz véleménye:
Ez a demokrácia győzelme, mindenekelőtt a nagyon nagy arányú részvétel miatt, másrészt az egész választási kampányban nyomon követhető volt, hogy a választópolgárok semmiféle tudatos megtévesztésére nem volt törekvés semelyik fél részéről. Testvérpártunk, az UMP győzelme azért is örömteli számunkra, mert a politika legfontosabb kérdéseiről hasonlóképpen gondolkodunk. Úgy látjuk, hogy az, aki büszke a nemzeti hagyományokra, az nem lehet nacionalista, és az, aki helyre akarja állítani a munka becsületét, az nem lehet populista Sárközy győzelmét követően. Azt várjuk ettől a győzelemtől, hogy lendületet ad az európai integráció és a transzatlanti kapcsolatok számára. Reméljük, az, hogy egy magyar származású ember nyerte a franciaországi választásokat, elő fogja segíteni a francia külpolitikának a sajátos magyar problémák iránti érzékenységét.
Budapest, 2007. május 6.
Németh Zsolt,
a Fidesz Külügyi Kabinetjének vezetője