Egymilliárdért vették, most elárvereznék
A kapuvári önkormányzat nem engedi, hogy más egészségügyi intézményekhez hasonlóan az aktív ellátás nélkül maradt Lumniczer Sándor Kórházban is elárverezzék a feleslegessé vált műszereket, berendezéseket.
Dátum: 2007-05-07 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:21.625111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rábaközi város az elmúlt években egymilliárd forintot költött a műtők, különösen a sebészet és az újszülött-osztály felszerelésére. Most mindegyik üres, ám Kapuváron úgy látják, ha eladnak mindent, véglegesen megpecsételik a helyzetüket.
Április elseje óta senki sem lépett be a kapuvári kórház teljesen felújított szülészeti osztályára. Lánccal, lakattal zártak le mindent, hogy a nagy értékű berendezések védve legyenek. Ott, ahol eddig életet adtak, teljesen megállt az élet. Örök optimista vagyok, és bízok abban, hogy eljön az idő, amikor itt újra szüléseket fogunk levezetni. Egyelőre nem olyanok a kilátások, de mindent változatlanul hagytunk, semmit sem herdálunk el, megpróbálunk mindent megőrizni - nyilatkozta Kerekes György, az újszülött- és gyermekosztály főorvosa.
Az intézményben most csak időszakos terhesgondozást végeznek. Szülni az aktív ellátás megszűnése óta itt nem lehet.
A kapuvári önkormányzat két ciklus alatt egymilliárd forintot költött a kórház felújítására. Csak műszerekben 400 millió forint áll a műtőkben, a betegőrzőkben. A polgármester reméli, használják még. - Már körvonalazódnak azok a lehetőségek - gondolok itt a minisztérium által beígért egynapos sebészeti pályázatra -, amely azoknak a kórházaknak lesz kiírva, ahol megszűnt az aktív ellátás. Erre mindenképpen szeretnénk pályázni, s abban a pillanatban a műtőink sorsa is rendeződött, hiszen ki tudjuk használni őket - mondta el Hámori György, Kapuvár polgármestere.
Kapuváron úgy látják, az alapítványi támogatásból és a helyiek adójából megvásárolt eszközöket nem adhatják el, hiszen ez a városé, az itt élőké. Ha elárvereznék, az azt jelentené, hogy végleg lemondtak a kórházukról és belenyugodtak a sorsukba.
HírTV, MNO - fidesz.hu