Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új elnököt választott a Vajdasági Magyar Szövetség

A Vajdasági Magyar Szövetség politikájának alapjain nem szükséges módosítani, a párt a továbbiakban is az eddigi lendülettel és odaadással kíván a délvidéki magyarság egyéni és kollektív megmaradásának élharcosa lenni - mondta Magyarkanizsán Pásztor István, a VMSZ új elnöke. A Népszabadság tudósítása.


Dátum: 2007-05-07 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:22.606611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb délvidéki magyar párt tizenegyedik, tisztújító közgyűlése választotta meg Pásztort elnökké, és megújította a VMSZ vezető testületeit. A tanácskozás egyhangúlag, közfelkiáltással a VMSZ tiszteletbeli elnökévé választotta Kasza Józsefet, aki 12 éven át vezette a pártot. A közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Pásztor István azokról a változtatásokról is szólt, amelyek szerinte szükségesek ahhoz, hogy a VMSZ nagyobb támogatottságra tegyen szert, mint amekkorát eddig élvezett, például a januári szerb parlamenti választáson, ahol három mandátumot szerzett.

A párt erőteljesen törekedni fog arra - mondta a VMSZ új elnöke -, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mint a perszonális autonómia megvalósulási formája jogköreiben megerősödjék, kiteljesedjék. A VMSZ fontosnak tartja a Vajdaság autonómiájának kiterjesztését, és azt akarja, hogy ha megértek rá a feltételek, napirendre kerüljön a nemzeti elvű területi autonómia kérdése is.

Pásztor István felsorolt több olyan, a délvidéki magyarság mindennapi életminőségével kapcsolatos elemet is, amely nem kapott megfelelő hangsúlyt a VMSZ politizálásában. Szükségesnek tartja, hogy a párt a politika eszközeivel segítsen a vállalkozások fejlesztésében, új munkahelyek teremtésében, az elkobzott vagyonok visszaszármaztatásában.

A VMSZ új elnöke szerint fontos, hogy a párt nyisson és folyamatos párbeszédben legyen a vajdasági magyar politikai élet más szereplőivel, a civil szférával és az értelmiséggel. Ez a párbeszéd később elvezethet szorosabb együttműködéshez a többi délvidéki magyar párttal, és esetleg közös parlamenti, választási fellépéshez is - mondta.

Népszabadság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek