Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szívélyes testvérvárosi fogadtatás

Sopron és Kempten a testvérvárosi kapcsolata 20 éves fennállását ünnepelte.


Dátum: 2007-05-07 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:25.346012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kempteni megemlékezésen Sopron városát Dr. Fodor Tamás polgármester, Simon István alpolgármester és egy 9 tagú városi delegáció képviselte, a jubileumi rendezvényen jelen volt a városi futóklub és baráti köre is, akik a kezdetek óta nélkülözhetetlen szereplői a testvérvárosi kapcsolatnak.

A látogatás alkalmával Dr. Fodor Tamásnak és delegációjának módja nyílt megismerni Kempten város vezetését, és múltját, ami sok részletében hasonlít Sopron történelméhez a rómaiak jelenlététől kezdve, sőt korábbról. A gazdag programban az ünnepségen keresztül a kirándulásig minden szerepelt: jó hangulattal, szívélyes fogadtatással és nagyszerű szervezéssel.

A jubileumon részt vett Trento/Trient (Olaszország) is. Az olasz város szintén 20 éve ápol testvérvárosi kapcsolatokat Kemptennel.

Az ünnepélyes köszöntőn Dr. Ulrich Netzer, Kempten főpolgármestere diavetítéssel elevenítette fel az elmúlt 20 év eseményeit, majd a jelen lévő városok polgármesterei bejegyezték üdvözletüket a város aranykönyvébe.

Kempten és Sopron továbbra is szeretné ápolni a hagyományokat, és kiszélesíteni a kapcsolatokat. Jövőre Kempten delegációja látogat Sopronba.

sopron.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek