Az IMF kritizálja a Gyurcsány-kormányt
A Magyar Hírlap úgy tudja, az IMF szakértői elégedetlenek a magyar gazdasági növekedési adattal, amely a kelet-közép-európai régióban a leggyengébb. A Nemzetközi Valutalap számításai szerint a magyar gazdasági növekedés lehetne négy-öt százalékos is, ezzel szemben jó, ha eléri a három százalékot.
Dátum: 2007-05-07 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:28.083810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az IMF szakértői azért aggódnak, mert nem tudják, mi lesz az idei kormányzati kiigazítások után, és mitől indul majd be 2008-ban a fenntartható gazdasági fejlődés.
Az IMF korábban azt jósolta, a bővülés mértéke jövőre sem fogja meghaladni a két és fél-három százalékot. Térségbeli versenytársaink GDP-növekedése átlagosan kétszerese a magyar adatnak. A Magyar Hírlap úgy tudja, az IMF azt is felrója majd, hogy hazánk nem tudja kihasználni a kedvező világgazdasági környezetet. Az IMF arra is ösztönözni fogja a kormányt, hogy tegyen érdemi lépéseket a nagy átalakítások terén. Idetartozik a nyugdíjrendszer és a szociális ellátórendszer megreformálása.
Eközben arra is ösztönzik a kabinetet, javítsa Magyarország versenyképességét. A tőkebefektetők a magas adókulcsok és a túlburjánzó állami bürokrácia miatt egyre inkább elkerülik hazánkat. A Magyar Hírlapnak az IMF egyik illetékese azt mondta: pénzügyi válság ugyan nem fenyegeti Magyarországot, ám megítélésünk továbbra is negatív a nemzetközi piacok szemében. Hozzátette, vissza kell szereznie az országnak a hitelességet, ám ehhez megfontolt gazdaságpolitikára van szükség.
Magyar Hírlap
fidesz.hu