Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megjelölték a dél-erdélyi autópálya rajtpontját

Déva és Nagyszeben között kezdik el építeni a dél-erdélyi autópályát - jelentette ki Ludovic Orban közlekedési miniszter. A tárcavezető a hétvégén maga győződött meg arról, hogy mennyire szükséges az észak-erdélyi autópálya mellett a dél-erdélyi megépítése is, ugyanis küldöttségének Fehér és Hunyad megyei programja az említett útszakasz jelentős forgalma miatt szenvedett késést.


Dátum: 2007-05-07 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:31.118439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy nemrég készült kimutatás szerint Déva és Nagyszeben között átlagban óránként ezer autó megy el. A IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya építési tervei kezdetleges szakaszban vannak. Ezzel szemben az észak-erdélyi sztráda nyomvonalán már a Torda-Gyalu és Berettyószéplak-Bors közötti szakaszon is dolgoznak. Idén a korszerű utat építő amerikai Bechtel 184 millió eurót kap a központi költségvetésből, jövőre pedig 400 millió euróval finanszírozhatják a munkálatokat. Ez utóbbi adatot elsőként Bogdan Sgârcitu, a vállalat szóvivője közölte.

A sokat vitatott autópálya körül azonban ismét fellángolni látszik a vita, mivel Lavinia Şandru képviselő arra kérte Orbant, hogy minisztériuma indítson belső vizsgálatot a Bechtel-autópálya szerződése kapcsán, mivel kiderült: akár a szerződésbe foglalt ár kétszeresébe is belekerülhet az építkezés. A törpealakulatként számon tartott Nemzeti Kezdeményezés Pártjának képviselője az Európai Parlamentnél, a miniszterelnöki hivatal ellenőrzési szervénél és a külügyminisztériumnál is panaszt tesz.

A szerződést már megvizsgálta a szaktárca 2005 elején, bizonyos pénzügyi tételek kapcsán törvénytelenségre bukkantak, ezért újratárgyalták a vállalattal a megállapodást.

Szabadság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek