Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs még minden veszve

Hazánk előtt álló egyik legfontosabb feladat a versenyképesség erősítése - jelentette ki Varga Mihály az Amerikai Kereskedelmi Kamara szakembereivel folytatott megbeszélést követően.


Dátum: 2007-05-07 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:33.989607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály felidézte: a Fidesz januárban elkezdett egy konzultáció-sorozatot, mely keretében korábban szó volt az igazságosságról, a közszolgáltatásokról és az életminőségről. Most a sorozat negyedik fázisát, a versenyképesség kérdéseit tárgyalja a Fidesz különböző testületekkel, intézményekkel. A mai napon a Fidesz "Jövőnk műhelyének" képviselői megbeszéléseket folytattak az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) szakembereivel.

"A legfontosabb megállapítások egyike: nincs még minden veszve" - jelentette ki Varga Mihály a megbeszélést követően, hozzátéve: hazánk az elmúlt években veszített előnyéből, lehetőségeiből, de ez nem egy lezárt folyamat. Az országnak vannak olyan kedvező adottságai, amelyekre ha odafigyelünk, amelyeket ha megpróbálunk a politika és a törvényhozás szintjén is érvényesíteni, akkor Magyarország megint egy felzárkózó ország lehet - fejtette ki. A Fidesz gazdaságpolitikusa elmondta, hogy mindannyiunk közös érdeke, hogy 15-20 év múlva úgy éljünk, mint az osztrákok, a németek, de ehhez nagyon fontos, hogy a mostani lehetőségeinket ne szalasszuk el. A politikus aláhúzta: elsősorban a gazdasági lehetőségeink közül veszítettünk az elmúlt években.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy a világban és Európában egy éles verseny folyik, és az unióhoz újonnan csatlakozott országok - Szlovákia, Románia, Bulgária, a balti államok - tőkevonzó képességben, gazdasági teljesítményben felzárkóztak hozzánk, sőt sok esetben meg is előztek bennünket. A Fidesz alelnöke a versenyképességünk javítása szempontjából fontosnak nevezte az adórendszer megváltoztatását, a korrupció elleni küzdelmet, és az oktatás fejlesztését. A gazdaságot transzparensebbé kell tenni, növelni kell például a közbeszerzések átláthatóságát mind az állami, mind az önkormányzati megrendelések esetében. A Fidesz ennek javítása érdekében a törvényhozás területén módosításokat kíván elérni - húzta alá a fideszes honatya.

A képviselő a konzultációról szólva elmondta, hogy sok azonosságot találtak a Fidesz versenyképességre vonatkozó javaslatai, illetve az AmCham elképzelései között. "Ez megerősít bennünket abban, hogy van mit javítani a versenyképességen, és vannak olyan konkrét elképzelések, amelyeket a piaci szereplők igényelnek a részünkről, és amelyeket törvényhozóként mindenképpen tudunk majd támogatni" - jelentette ki Varga Mihály.

Bienerth Gusztáv, az AmCham elnöke elmondta: az AmCham legfontosabb célkitűzése, hogy a segítse azt a folyamatot, amelynek révén erősödik Magyarország globális versenyképessége. A szövetség mintegy 570 tagvállalatának visszajelzései szerint a legsürgetőbb feladatok közé tartozik az adórendszer módosítása, ennek révén a gazdaság versenyképességének javítása, a gazdaság további kifehérítésének elérése, a szürke- és feketegazdaság visszaszorítása. A transzparencia erősítése a versenyképességet szolgálja - hangoztatta az elnök.

fidesz.hu, MTI

Kapcsolódó elemek