Halálos gázolás - szünetel a forgalom az észak-balatoni vasútvonalon
Halálos baleset miatt ideiglenesen szünetel a forgalom az észak-balatoni vasútvonalon, Alsóőrs és Balatonfüred között nem közlekedhetnek a vonatok, mert a Tapolcáról Budapestre tartó gyorsvonat elgázolt egy férfit - közölte az MTI-vel Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője hétfőn.
Dátum: 2007-05-07 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:34.986502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrségi helyszínelés ideje alatt a vonatoknak várakozniuk kell, ezért négy vonatnál késésére kell számítani.
Az eddigi ismeretek szerint az ismeretlen férfi öngyilkossági szándékkal feküdt a sínekre - olvasható a közleményben.
MTI - fidesz.hu