Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szent Erzsébet nyomában

Az Erzsébet-év jegyében ezidáig is számos program került megvalósításra a Felvidéken. 2007. május 5-én a Mária Légió felvidéki tagozata és a Pázmaneum Társulás közösen szervezett zarándoklatot Bécsbe és Boldogasszonyfalvára. A felvidéki zarándokhoz kapcsolódtak a győri zarándoktestvérek is, így összesen 6 autóbusznyi magyar hivő érkezett a császárvárosba.


Dátum: 2007-05-07 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:36.291226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Dunaszerdahelyről, Bakáról, Felbárról, Callóköznádasdról, Szímőről, Szőgyénből, Zselízről, Zsemlérről érkező zarándokok először a bécsi Szent Erzsébet templomban gyülekeztek, hogy közös szentmisén vehessenek részt. Ebben a templomban őrzik Szent Erzsébet koponya- és csont ereklyéjét is, amelyet Miksa főherceg mentett ki Marburgból a protestánsok haragja elől. A templom mellett működő kórházat az Erzsébet rend nővérei tartják fenn.

A szentmise előtt a jelenlevőket üdvözölte a templom plébánosa, valamint Simon Ferenc bécsi magyar lelkész is. Karaffa János, a Pázmaneum Társulás elnöke ismertette az ereklye történetét és a zarándoklat célját. Az ünnepi szentmisét Szalai Gábor atya mutatta be oltártestvéreivel együtt. A prédikációt Simon Ferenc atya mondta, aki az irgalmasság lelki és testi cselekedeteiről beszélt. Különösen érdekes volt annak a 7 pontnak a megfogalmazása, amely a mai modern világunkra vetíti ki az irgalmasság cselekedeteit.

A szentmise után a zarándokok megtekinthették Szent Erzsébet ereklyéjét majd a Szent Rókus templomban folyatódott az ájtatosság, ahol az egybegyűlt zarándoksereget páter Flórián, az oratoriánusok helyi közösségének plébánosa fogadta. Galgóczi Rudolf, zselízi esperes köszönetet mondott a helyi Mária Légiónak, hogy segített a zarándoklat szervezésében.

A zarándoklat következő útja Boldogasszonyfalvára vezetett, ahol Matus Jenő, légi plébános atya vezetésével került sor a lorettói litániára és a szentségimádásra. Az Esterházy Pál nádor által a a XVII. században épített templom fő éke a hársfából készült Szűz Mária szobor, valamint a Kisdedet szoptató Mária képe. Az ájtatosság után a zarándokok megtekinthették a kolostorban berendezett múzeum kiállításait, amelyek a szerzetesek életét és munkásságát mutatták be.

A Felvidék számos részéről és Győrből érkező zarándokok ezután elbúcsúztak egymástól és lelkiekben gazdagodva tértek haza, hogy elvigyék az otthon maradottaknak Szent Erzsébet ma is aktuális üzenetét.

Karaffa Attila/Pázmaneum

Kapcsolódó elemek