Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pelczné: Meddig tart a kormányzati sumákolás?

Pelczné Gáll Ildikó a II. Nemzeti Fejlesztési Terv pályázati kiírásaira beérkező projektjavaslatok elbírálását végző testületek külsős szakértői számára kiírt felhívás hátteréről érdeklődött interpellációjában.


Dátum: 2007-05-07 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:42.227166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

A politikus azt is kifogásolta, hogy az április 24-én közzétett felhívás jelentkezési határidejéül egy közbeeső négynapos ünneppel május 8-át állapították meg.

Pelczné ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá: nem először fordul elő, hogy valamilyen jelentkezési határidő szabadságolásra esik.

"Mindig felmerül a kérdés, vajon mi lehet ezzel a kormány szándéka? Kiket akarnak ezzel előnybe hozni, avagy kizárni a körből?" - tette fel a kérdést a képviselő, aki kíváncsi volt arra is: miért titokban tették közzé a felhívást, kaptak-e értesítést róla a nem kormányzati szervezetek is, illetve, hajlandóak-e meghosszabbítani a jelentkezési határidőt.

Burány Sándor a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára válaszában azt hangoztatta, hogy a közleményt "nem titokban" tették közzé, és nem gondolják, hogy az érintettek az ünnepek alatt értesültek róla.

Az államtitkár, aki szerint a felhívásról a nem kormányzati szervek is kaptak értesítést, elmondta: a jelentkezési határidő meghosszabbítása csak abban az esetben lehetséges, ha a bírálóbizottságok szakmaisága kerülne veszélybe.

"Ettől azonban nem kell tartani" - tette hozzá.

Pelczné Gáll Ildikó az Országgyűlés kormánypárti többségével szemben nem fogadta el az államtitkár válaszát.

fidesz. hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1380, 'source_type': 'media', 'source_id': 850, 'target_type': 'article', 'target_id': 67305, 'relation_type': 'describes'}