A családi vállalkozások és a középvállalatok húzzák a német gazdaságot
A közepes vállalatok, családi vállalkozások lesznek a jövőben is a német gazdasági növekedés motorjai elemzői vélemények szerint.
Dátum: 2007-05-07 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:43.235372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A középvállalatok helyzetéről kérdezett 120 kutató 60 százaléka egyöntetűen úgy látja, hogy az ebbe a kategóriába tartozó vállalatok a következő egy évben növelni tervezik a munkahelyek számát. Az úgynevezett hamburgi középvállalati barométer (DMB)azt jelzi, hogy a német vállalatok már régen látták ennyire kedvezőnek a kilátásokat, mint jelenleg. Ugyanakkor van néhány negatívum is: a megkérdezett szakértők 83,6 százaléka a bürokráciát, 72,2 százalék az utánpótlás szakmai képzésének színvonalát, 69,4 százalék az adóterheket véli a kibontakozást leginkább gátló tényezőnek.
A családi vállalkozásoknál is komoly méreteket ölt a munkahely-teremtés: egy másik kutatói felmérés szerint a családi vállalkozások 2003-2005 között 10 százalékkal 2,2 millióra bővítették dolgozóik létszámát, miközben a DAX-ban szereplő vezető német cégeknél 3,5 százalékkal 1,6 százalékra mérséklődött a foglalkoztatottak száma.
MTI - fidesz.hu