Újabb szocialista párti hálózat épül?
"Helyi vidékfejlesztési irodák, avagy hogyan építsünk közpénzből újabb szocialista hálózatot"? címmel nyújtott be interpellációt Gráf József miniszterhez Dr. Kovács Zoltán fideszes képviselő.
Dátum: 2007-05-07 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:43.587347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pályázati kiírásban megfogalmazott célok, valamint az iroda vezetését ellátó személy alkalmasságára vonatkozó feltételek helyesek - jegyezte meg Kovács zoltán, ugyanakkor rámutatott, hogy "jó lett volna azonban, ha az uniós elvárásoknak megfelelően születik meg a döntés is". Ezzel szemben ugyanis az történt, hogy "egy újabb szocialista párti hálózat épül, amelynek úgy tűnik, a történtek alapján továbbra sem a vidék fejlesztése a célja, hanem uniós pénzek szocialista irodahálózatba történő beépítése. Ugyanis - mint utóbb kiderült - a kiválasztás szempontjai közül nem a felsorolt feltételek az elsődlegesek, hanem a párthűség" - szögezte le. Olyan nyerteseket hirdetnek ki a pályázatban megjelölt határidőt jelentősen túllépve, mutatott rá, akik a megadott feltételeknek egyáltalán nem, vagy csak részben felelnek meg. Akik pedig nagy tapasztalatú, uniós pályázatokkal kapcsolatos, a feltételeknek megfelelő pályázók voltak, sorra háttérbe szorították egy szűkebb érdekcsoporttal szemben - tette hozzá. Sőt - idézte fel a történteket - arra is volt példa, hogy olyan cég nyert többek között egy többcélú kistérségi társulással szemben, amelynek fő tevékenységi köre nem a vidékfejlesztés, hanem a vendéglátás.
Kovács Zoltán a következőket kérdezte a tárcavezetőtől:
Megfelelőnek tartja-e Ön ezeket a döntéseket és ha nem akkor mikor kívánja felül bírálni?
Miért van szükség uniós pénzen további szocialista pártirodák létrehozatalára?
Gráf Zoltán távollétében Gőgös Zoltán államtitkár válaszában elmondta, hogy az EU nem enged addig pályázni, amíg nincsen meg a vidéki irodahálózat. A kiírt pályázatokra 520 pályázat érkezett, azaz kistérségenként átlag 4. A pályázatokat az EU-val egyeztetve bírálták el, tehát kizárt, hogy nem megfelelő emberek nyertek. "A személyek kiválasztása korrektül megtörtént" - vélekedett.
Kovács Zoltán azt mondta, hogy az államtitkárnak nincs bőr a képén, és nem fogadta el a választ, a parlamenti többség viszont 144 szavazattal 105 nem ellenében igen.
fidesz.hu