Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robbanás megrongált egy ukrajnai gázvezetéket

Nem okozott zavart az európai fogyasztók gázellátásában ukrán közlések szerint, hogy hétfőn egy robbanás megrongálta az Oroszországból Ukrajnán keresztül Európába vezető csővezetéket.


Dátum: 2007-05-07 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:43.905518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kijevi rendkívüli helyzetek minisztériumának közleménye szerint a baleset - amelynek körülményei egyelőre nem ismeretesek - Kijev térségében történt, közép-európai idő szerint kora délután. A detonáció mintegy 30 méteres darabot kiszakított a csővezetékből, amelynek darabjai 150 méteres körzetben szóródtak szét. Személyi sérülés nem történt.

Az Urengoj-Pomari-Ungvár(Uzsgorod) csővezetéken történt robbanás a Naftogaz Ukrainy energiavállalat közlése szerint nem befolyásolta az Európába irányuló orosz gázszállítást. Az ukrán cég tájékoztatása szerint ugyanis az automatika azonnal elkerülő vezetékvonalakra irányította a gázt, így a baleset semmilyen mértékben nem érinti az európai fogyasztóknak szánt szállításokat. A robbanás okát egyelőre vizsgálják a kijevi hatóságok.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek