A Fidesz szakmai előterjesztést vár a pártfinanszírozás ügyében
A Fidesz konkrét, szakmai javaslatot vár a kormánytól a párt- és kampányfinanszírozás kérdésében, mert a kérdést fontosabbnak tartja annál, minthogy egy sajtónyilatkozat alapján alakítsa ki álláspontját - mondta Nyitrai Zsolt, az ellenzéki párt operatív igazgatója az MTI-nek hétfőn.
Dátum: 2007-05-07 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:44.240081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz a párt és a kampányfinanszírozás ügyét sokkal nagyobb horderejűnek annál, minthogy egy hétvégi találkozó után kiadott sajtónyilatkozat alapján alakítsa ki az álláspontját - mondta Nyitrai Zsolt reagálva arra, hogy vasárnap az MSZP és az SZDSZ új pártfinanszírozási és új közpénzügyi törvény megalkotásáról állapodott meg. Hozzátette: szeretnék látni a kormány konkrét, részletes szakmai előterjesztését. Hangsúlyozta: a Fidesz továbbra is úgy véli, hogy garanciális szabályokat kell alkotni annak érdekében, hogy a mindenkori kormány és a kormánypártok közpénzből ne folytathassanak pártkampányt.
Nyitrai Zsolt szerint fontos lenne, hogy a kormánypártok ne csak kampányjelleggel vegyék elő a kérdést. Emlékeztetett arra, hogy a tavaly már a parlament előtt volt a kormány erről szóló előterjesztése, amihez számos fideszes módosító indítványt nyújtottak be, ezekről azonban még mindig nem szavazott az Országgyűlés.
A parlament tavaly júniusban és júliusban folytatta le a pártfinanszírozásról szóló korábbi javaslat általános vitáját, a kétharmados többséget igénylő törvény tárgyalása azonban - az eltérő álláspontok miatt - félbemaradt.
MTI - fidesz.hu