Október 23: lassan járnak el a meggyanúsított rendőrökkel szemben
A szeptemberi, októberi zavargásokkal összefüggésben meggyanúsított rendőrök elleni eljárások lassúságát kérte számon Répássy Róbert fideszes képviselő a legfőbb ügyészen hétfőn a parlamentben.
Dátum: 2007-05-07 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:46.201396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Tamás válaszában elismerte: az azonosítást nehezíti, hogy az intézkedő rendőrök eltakarták arcukat, így számítástechnikai és egyéb szakértők, valamint szemtanúk bevonására van szükség, ez pedig időigényes.
A legfőbb ügyész ugyanakkor hangsúlyozta: eddig 11 rendőr ellen emeltek vádat.
hirtv.hu - fidesz.hu