Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizalmat szavaztak az izraeli miniszterelnöknek

Három bizalmi szavazást is megnyert nagy többséggel hétfőn az izraeli parlamentben Ehud Olmert miniszterelnök.


Dátum: 2007-05-08 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:49.248250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzék a tavaly nyáron Libanonban vívott háború kudarca miatt akarta leváltani a kormányt, de a legnagyobb ellenzéki párt, a Likud és két másik párt által benyújtott indítványok a szükséges szavazatok felét sem kapták meg, noha legalább 16 kormánypárti képviselő is Olmert ellen voksolt, tartózkodott vagy nem volt jelen a szavazáskor.

Az ellenzék arra a hivatalos jelentésre támaszkodott, amely egyértelműen megállapította, hogy a kormány kudarcot vallott a Hezbollah síita libanoni szervezet elleni tavaly nyári hadjárat irányításában.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek