Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kórházszövetség csekély jogosítványt adna a magánbiztosítóknak

A Magyar Kórházszövetség azt szeretné, ha az alap egészségbiztosítás állami kézben maradna, a profitorientált vállalkozások pedig csak kiegészítő biztosítást ajánlhatnának az ügyfeleiknek.


Dátum: 2007-05-08 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:53.812027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szövetség elnöke egyelőre nem tudott véleményt alkotni arról, hogy milyen következményekkel járna, ha az alapvető szolgáltatásokat is magánbiztosítók közvetítésével vehetnék igénybe a betegek. Mint mondta, a rendszert részletesen csak a bevezetése után lehet értékelni.

A kormánypártok elkötelezettek amellett, hogy a kórházak a jövőben gazdasági társaságokként működjenek. Varga Ferenc azonban úgy véli: a működési formáról szóló döntéseket helyi szinten, a fenntartóknak kell meghozniuk.

A kórházszövetség elnöke azt azonban mindenképpen fontosnak tartotta, hogy változzon a kórházak finanszírozása, mert mint mondta, néhány súlyponti kórházban annak sincs meg a feltétele, hogy az alapvető szolgáltatásokat megadják a hozzájuk tartozó betegeknek.

Az SZDSZ ügyvivője vasárnap elmondta, hogy a koalíciós pártok megállapodtak a biztosítási rendszer átalakításának menetrendjéről. A szaktárca várhatóan nyáron készíti elő a szabályozást, amelyről a parlament ősszel dönthet.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek