Járai Zsigmond fellép a spekulánsok ellen
Varga Mihály természetes és érthető lépésnek tartja, hogy a Magyar Nemzeti Bank kétszer is csökkentette a jegybanki alapkamatot, erre a lépésre a jegybanknak több oka is volt. Egyre erősödött a spekulációs nyomás, és jelentős mértékben eltért egymástól az euró és a forint kamata. Varga Mihály megjegyezte, hogy a nemzeti banknak a spekulációs nyomás csökkentésére más eszközei is vannak.
Dátum: 2003-01-16 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:44.899169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerdán továbbra is erős volt a kereslet a forint iránt a bankközi devizapiacon, a Magyar Nemzeti Bank folyamatos intervencióra kényszerült, hogy a valuta ne lépje át a plusz-mínusz 15 százalékos sávhatár erős szélét.
Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank elnöke délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a banknak több száz millió euróval kellett beavatkoznia szerdán a piacon, majd csütörtök délelőtt 9 és 9:16 óra között ennél is nagyobb mértékben interveniált.
A jegybankelnök a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy amíg erős intervenció szükséges a piacon, addig további kamatcsökkentésre lehet számítani. Ugyanakkor kizárta, hogy az MNB beleegyezését adná az ingadozási sáv eltolásához.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke kifejtette: a következő időszakban elképzelhető a jegybanki irányadó kamatok hektikus mozgása. Amennyiben jelentősebb intervencióra kényszerül a bank, akkor újabb kamatvágások lehetségesek, forintgyengülés esetén viszont kamatemelés sem kizárt.
Elmondta azt is, hogy a jegybank szerint 12 külföldi, amerikai, német és angol bank spekulál a forint sávjának eltolására, megbízóik ismeretlenek. A spekuláció azonban a normális piaci folyamatok részének tekinthető, nem okoz különösebb gondot az MNB számára.
A bankközi devizapiacon a hivatalos kereskedési idő leteltét követően megváltoztak a folyamatok, a forint gyengült. Míg a hivatalos kereskedési idő túlnyomó részében a sáv széli 15 százalékon állt, fél 4-kor pozíciója 14,53 százalékra változott. A kereskedők szerint a forint elleni külföldi spekuláció "vezéralakja" a londoni JP Morgan Bank volt, amely a piacnyitás előtt 5 perccel 232,90 forinton adott el eurót, arra számítva, hogy a 9 órára meghirdetett MNB sajtótájékoztatón bejelentik a sávszélesítést.
Ez azonban nem történt meg. Sőt, a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön 16:30-kor újabb 100 bázispontos kamatcsökkentést jelentett be. Így két nap alatt a jegybanki alapkamat 8,5 százalékról 6,5 százalékra mérséklődött. A kamatmérsékléssel párhuzamosan az MNB szélesítette az irányadó kéthetes jegybanki betét körüli kamatfolyosót, és egyéb intézkedést is hozott az árfolyamsáv elleni spekuláció fékezésére, megnövelve a forintbefektetések kockázatát. A jegybank többek között megszigorította a kéthetes betételhelyezés feltételeit.
A kamatcsökkentés hírére a bankközi devizapiacon zuhanni kezdett a forint. A valuta a sáv erős oldalán 17 órakor már csak 12,17 százalékon állt, ami 348 bázispontos gyengülés a reggel 9 óra előtti 15,65 százalékos helyzethez képest. A kereskedők szerint a hivatalos kereskedési idő után is jelentős volt a forgalom, amelyet főleg külföldi bankok generáltak.
Varga Mihály természetes és érthető lépésnek tartja, hogy a Magyar Nemzeti Bank kétszer is csökkentette a jegybanki alapkamatot, erre a lépésre a jegybanknak több oka is volt. Egyre erősödött a spekulációs nyomás, és jelentős mértékben eltért egymástól az euró és a forint kamata. Varga Mihály megjegyezte, hogy a nemzeti banknak a spekulációs nyomás csökkentésére más eszközei is vannak.
MTI - fidesz.hu