Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csoóri Sándor: A szellemi élet és a politika egyre távolabb kerül

A szabad gondolatok embere nem tud azonosulni olyan politikával, amely az emberek becsapásával elért választási győzelmét anyagi gyarapodására, saját érdekében használja. A Magyar Hírlap kétperces interjúja Csoóri Sándorral.


Dátum: 2007-05-08 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:56.515429, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A Márciusi Charta hogyan működhet szellemi felsőházként a magyar politika felett?

- 1990 után a szellemi élet és a politika egyre távolabb került egymástól, mára fel sem fedezhetők független gondolatok. Ezért fontos egy olyan értelmiségi közösség, amelynek tagjai befolyásoltság nélkül, szakmai alapon vizsgálják az ország érdekeit.

- Miként kell értelmezni azt a mondatát, hogy aki értelmiségi és nem fél, nem kötődik érdekcsoportokhoz, magában leszámol a kormánnyal?

- Az értelmiség korábban is megfogalmazta véleményét, kisebb-nagyobb közösségekben, vagy most én önnek, egy telefonbeszélgetésben. A szabad gondolatok embere nem tud azonosulni olyan politikával, amely az emberek becsapásával elért választási győzelmét anyagi gyarapodására, parlamenti többségét pedig saját érdekében használja.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek