Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair a YouTube-on, franciául köszöntötte Sarkozyt

A YouTube videomegosztó portálon, franciául köszöntötte Nicolas Sarkozy megválasztott francia elnököt Tony Blair brit kormányfő.


Dátum: 2007-05-08 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:57.427016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Google tulajdonában lévő, világszerte tízmilliók által látogatott YouTube-on a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalnak saját csatornája van; a franciául közismerten folyékonyan beszélő Blair profi kép- és hangminőségű üdvözlő beszédét ezen a csatornán tették fel a portálra. A 3 perc 43 másodperces nyilatkozatban Blair kifejti, hogy nagyra becsüli, sőt barátjának tekinti Sarkozyt. A kormányfő szól a mindkét ország előtt álló kihívásokról, elsősorban a globalizációról, a gazdasági változásokról, és az olyan új gazdasági hatalmak megjelenésének hatásairól, mint Kína és India.

Blair egyenes utalást tesz az Amerikával fenntartott szövetségesi viszony fontosságára, mondván: Nagy-Britannia és Franciaország az egymással, az Európán belül és "természetesen" az Egyesült Államokkal fennálló szövetségesi kapcsolatokon keresztül tudja befolyását érvényesíteni.

Tony Blair személyében egy távozó politikai vezető köszöntötte a most hivatalba lépő új francia elnököt. Blair ugyanis, aki éppen tíz éve van hatalmon a kormányzó Munkáspárt élén, várhatóan még a héten bejelenti lemondását, elindítva az utódválasztási kampányt, amely június végén zárul. Az utód általános várakozás szerint Gordon Brown jelenlegi pénzügyminiszter lesz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek