Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Billnitzer Ernő altábornagy ügye: új eljárás

Hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság tegnap azt az 1950-ben Tutsek Gusztáv vérbíró által hozott határozatot, amelyben nyolcéves börtönbüntetésre ítélték Billnitzer Ernő altábornagyot. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-05-08 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:04:59.743820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tábornokot háborús bűntett elkövetésének vádjával azért állította népbíróság elé a Rákosi-diktatúra, mert 1945-ben páncélos egységével részt vett a magyar és német csapatok budapesti kitörési kísérletében. Billnitzert tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, valamint vagyonelkobzásra ítélték. A büntetés letöltése után éjjeliőr lett, 1976-ban, 84 éves korában halt meg.

Kónya István, az LB büntetőkollégiumának vezetője azt mondta, hogy az akkor ítélkező tanács elvonta a katonai bíróság hatáskörét, eljárási szabályt sértett, ezért az LB új eljárásra kötelezte a Fővárosi Bíróság katonai tanácsát.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek