Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Civilek: azonnal függesszék fel a kórháztörvény végrehajtását!

A kórházak és az egységes, szolidaritáselvű egészségbiztosítás védelmében a parlamenti képviselők mondjanak nemet minden olyan törvényjavaslatra, amely szabad utat engedne a magánbiztosítási üzletág vállalkozóinak a társadalombiztosítás vagyonához - kérik civil szervezetek nyílt levelükben.


Dátum: 2007-05-08 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:03.196355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyílt levél megfogalmazása szerint az országgyűlési képviselőknek joga és kötelessége, hogy meggyőződése szerint szavazzon az Országgyűlésben, s e kötelessége alól "az alkotmány szerint semmiféle pártfegyelem sem mentesíti".

Éppen ezért arra kérik a képviselőket, hogy szavazzanak "nem"-mel a közeljövőben a Tisztelt Ház elé kerülő olyan törvényjavaslatra, amely "szabad utat engedne a magánbiztosítási üzletág vállalkozóinak a társadalombiztosítás vagyonához". A levél szerint a nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva a kérdés szakértőinek többsége állítja, hogy az egészségbiztosítás privatizációja és piacosítása a költségek emelkedéséhez és/vagy a gyógyító munka minőségének romlásához, az ellátások körének korlátozásához fog vezetni.

Az egészségügy költségvetésén takarékoskodó kormányzat az aláírók szerint az államháztartásra nehezedő nyomás átmeneti enyhítése érdekében alapvető társadalompolitikai célokat áldoz fel. A képviselőket arra kérik, hogy kezdeményezzék az "úgynevezett kórháztörvény végrehajtásának azonnali felfüggesztését, a kiemelkedő színvonalú, nélkülözhetetlen intézményeket (például OPNI, Svábhegyi Gyermekgyógyintézet stb.) megszüntető döntések visszavonását, valamint a kórházakat csődközeli helyzetbe juttató, jelenleg érvényes finanszírozási szerződések haladéktalan felülvizsgálatát".

Az elmúlt hónapokban beigazolódott, hogy a közvélemény ellenében, a betegellátásban dolgozók feje felett nem lehet reformálni - áll a levélben, ezért ismételten javasolják a döntéseket megalapozó érdemi vita nyilvánosságának kiszélesítését, és felajánlják ehhez segítőkész közreműködésünket.

A tervezett intézkedések várható következményeit a szervezetek szakértői "A szolidaritás jövője" címmel május 13-án, vasárnap 10 órakor a Budapesti MÁV Kórház előadótermében rendezendő tanácskozáson mutatják be, ahol egy alternatív egészségpolitika alapelveit is vitára bocsátják.

A Magyar Szociális Fórum Kerekasztala és az Országos Civil Fórum által kiadott közlemény szerint a nyílt levelet számos civil szervezet vezető személyisége írta alá, köztük például Bagi Béla, a Magosz alelnöke, Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnöke, Karátson Gábor, a Duna Charta elnöke, Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja, Makovecz Imre, a Magyarországért Egyesület elnöke, Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, Rónai György, Rózsa András, Sipos József, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tagjai, valamint Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum Kerekasztala szervezője.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek