Újra kell gondolni az egészségügyi reformot - mit is mondott az MSZP 1999-ben?
Amíg a szocialisták és szabad demokraták kitalálják, mi történt pontosan Lovasberényben, addig a Fidesz nevében Navracsics Tibor néhány fontos szempontra hívta fel a figyelmet, amelyet tisztázni kell a több-biztosítós rendszerrel kapcsolatban.
Dátum: 2007-05-08 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:03.820788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc mind a mai napig nem kért elnézést sem Orbán Viktortól, sem pedig a választópolgároktól, hogy a kampány idején azt mondta, nem lesz fizetős az egészségügy. Azóta kiderült, hogy igenis tudták, hogy kormányra kerülésük után az egészségügyi ellátást fizetőssé teszik - mutatott rá a politikus.
Végül jó lenne tisztázni, szögezte le, hogy nem igaz az az állítás, amely szerint Magyarországon túl sokat költünk egészségügyre, mert az egy főre eső közkiadások terén európai összehasonlításban is hátulról a harmadik helyen vagyunk, Szlovákia és Lengyelország kullog csak mögöttünk, előttünk van Luxemburg, Svájc, Norvégia, Franciaország, Nagy Britannia és még sorolhatnánk. Az az igazság, hogy az egészségügyi reformra azért van szükség, mert pénzt vesznek ki az egészségügyi rendszerből - húzta alá a képviselő.
A Fidesz számára továbbra is elfogadhatatlanok azok a kormányzati tervek, amelyek a több-biztosítós rendszert kívánják meghonosítani - fűzte hozzá. Elfogadhatatlanok, mert meggyőződésünk szerint még több járulékot kell fizetni, felborul az esélyegyenlőség és kettészakad az ország egészségesekre és gazdagokra, illetve szegényekre, betegekre és fogyatékosokra, amelynek következtében a társadalom nagy többségének ellátása veszélybe kerül - figyelmeztetett a politikus.
Navracsics Tibor felidézte, hogy 1999-ben az MSZP még nem gondolta úgy, hogy több-biztosítós rendszert kellene Magyarországon bevezetni: a párt ekkor kibocsátott egy úgynevezett Szociáldemokrata Chartát, amelyet többek között Hiller István, Kiss Péter, Lendvai Ildikó és Vitányi Iván jegyzett. Ebben egyértelműen kijelentik, hogy az egészségügy nem üzlet és nem lehet áthárítani a polgárokra az egészséggel kapcsolatos költségeket üzleti alapon, hanem meg kell védeni őket. A szöveg szerint "a szociáldemokraták szükségesnek tartják az egészségügy modernizációs reformját, fenntartva az általános kötelező egészségbiztosítást. Támogatja az egészségügyi szolgáltatások egy részének privatizációját, de fellép az ellen, hogy az egészséggel kapcsolatos üzleti alapon közvetlenül a lakosokra, a betegekre hárítsák".
A Fidesz frakcióvezetője mindezek ismeretében azt kérte, hogy a szocialisták gondolják újra az egészségügyi reformot.
fidesz.hu