Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszűnik 11 ezer pedagógus állása?

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elutasítja a közoktatási törvény tervezett módosítását, mert az egyértelműen a közoktatás központi kiadásainak további csökkentését készíti elő - közölte Kerpen Gábor elnök keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-05-08 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:04.110143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érdekvédő szerint a tervezetből az olvasható ki, hogy a kormány minden szakmai érvet félresöpörve csupán a konvergencia-program végrehajtását tartja szem előtt, éves szinten

34 milliárd forintos megtakarítással számolva. Ez több mint 11 ezer pedagógus állásának megszűnését jelentené a PDSZ számításai alapján - közölte a szakszervezeti vezető. Az érdekvédő a forráskivonás egyik bizonyítékát abban látta, hogy a létszámgazdálkodás már szeptembertől átkerülne az iskolaigazgatóktól az önkormányzatokhoz.

Kerpen Gábor aggályosnak nevezte a módosítást nevelési és az intézmények működésének szempontjából is. Mint mondta, az integrációs nevelésre vonatkozó változtatások többletforrás, megfelelő személyi és infrastrukturális feltételek nélkül pont azoknak a gyerekeknek ártanak majd, akiknek segíteni szeretnének. Bírálta a települési szintű vagy települések közötti foglalkoztatásról szóló elképzelést is, aminek következménye szintén a létszámcsökkentés lehet. Ezt támogatja a szeptembertől életbe lépő kötelező óraszámemelés is a PDSZ szerint.

A szakszervezeti vezető az MTI kérdésére elmondat: eddig közel 40 ezer aláírást gyűjtöttek össze a kötelező óraszámok szeptemberi emelése ellen.

A napközi és tanulószobai foglalkozás egy iskolában történő megoldását szintén finanszírozási okok vezérlik Kerpen Gábor álláspontja szerint, s a változtatás a napközis nevelők számának csökkenésével jár majd.

A szakképzési elemekről szólva nagyon különösnek tartotta annak a lehetőségnek a beépítését a jogszabályba, amely lehetővé tenné, hogy szakképző évfolyam nélkül is működjenek ilyen profilú intézmények. Ez álláspontja szerint rövidtávon az adott intézmények megszűnését eredményezhetik. Nem tartotta elfogadhatónak azt sem, hogy csak azok a szakképzési társulások juthassanak fejlesztési forrásokhoz, ahol legalább 1500 diák tanul, így ugyanis olyan szakmákat oktató intézmények szűnhetnek meg, amelyekre társadalmi igény mutatkozik. Kerpen Gábor azt mondta, idő előtti a rendszer átalakítása, további egyeztetésekre van szükség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek