Döglődik az Amőba
Az MSZP-vezetők egyre kevésbé keresik a lehetőséget, hogy az amőbás rendezvényeken terjesszék az igét, sőt a rendezvények is egyre ritkábbak. A Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Lendvai Ildikó által létrehozott alapítványra nem járnak jó idők: szétzilálódott az internetes szerkesztőség, és ki kell költöznie az Andrássy úti székházból is. Üzemelnek viszont az Amőba mellé szervezett vállalkozás kocsmái.
Dátum: 2007-05-08 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:04.410629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A trendi baloldaliságot támogató Amőba-cégek féléve kaptak 370 millió forintos vérfrissítést. A 2006-os MSZP-kampányban jelentős szerepet játszó Alapítvány a Modern Baloldalért fenntartására szakosodott vállalkozásoknak nyújtott MFB-s hitelek lendületes terjeszkedést sugalltak. A lendület leginkább egy országos klubhálózat kialakításában mutatkozott, az Amőba-cégekhez legalább tíz vidéki és fővárosi Bázis-kocsma, diszkó tartozik. A vendéglátó-ipari beruházások ellenére az alapítványnak és a Bázis Holding Zrt.-nek az utóbbi hónapokban likviditási gondjai látszanak lenni. A vállalkozások vezetője, egyben az Amőba főkurátora, Horváth Lóránt az Index kérdésére el is ismerte, hogy nem a legjobban mennek a dolgok az Amőba körül.
Nem megy a meggyőzés
Gyurcsány Ferenc ugyan rendületlenül termeli bejegyzéseit az amoba.hu-n olvasható blogjában, a honlap maga azonban (ezen kívül) az utóbbi hetekben már alig frissült. Az Alapítvány a Modern Baloldalért 2006 februárjában, röviddel az országgyűlési választások előtt rántott össze egy szerkesztőséget, kezdetben nagy nevek szerződtetését is tervezték. A szervezők akkor azt állították, hogy a szájt független az épp javában folyó kampánytól, és az újságírókra hosszú távon lesz szükség.
A választási győzelem után azonban kiderült, hogy a nagy nevekre nincs pénz, kis létszámú gárdával kell működtetni a hírmagyarázatokra, vezércikkekre, közösségszervezésre, programajánlókra épülő honlapot. A nagyszabású tervek kényszerű visszafogásának esett áldozatul többek között Hajós András szerződtetése, akit forrásaink szerint gitárosblog indításra kértek volna fel. A szorgalmasan bővülő miniszterelnöki napló mellett szembetűnő, hogy a híroldal kivételével a rovatok leálltak, a vezércikk már egy hónappal lemaradt Gyurcsánytól.
A leállás oka, hogy az Amőba már a kis létszámú szerkesztőséget sem tudja fenntartani. Úgy tudjuk, a korábban alkalmazott újságíróknak hónapokig kellett pénzükre várniuk, ezért a vezetőség a leépítés és a honlap átalakítása mellett döntött.
Egyébként az alapítvány - ugyancsak a választási kampány idején - szűrőbuszokat indított kis falvakban élő nyugdíjasok egészségi állapotának felmérésére. Az Amőba vezetői erről az akcióról is azt állították, hogy nincs semmi köze a korteskedéshez, mégis, a szocialisták választási győzelme után a karitatívnak beállított akció abbamaradt.
Megengedhették maguknak
Fizetési vitája támadt a spontán alapítványi támogatások pótlására létrehozott Bázis Holding Zrt.-nek is. A cég Újlipótváros egyik új lakóparkjából, a Római Kertből költözött az Andrássy út 105. szám alatti irodaházba. Az Amőba résztulajdonában álló Bázis a már említett hitelfelvételre alapozva azonban nemcsak saját magának bérelt helyiségeket, hanem több emeletnyi üresen álló irodára is hosszú távú bérleti szerződést kötött.
Az alapítvány kuratóriumát és holdingot is vezető Horváth Lóránték azt tervezték, hogy irodahotelt alakítanak ki az épületben. Egy neve elhallgatását kérő forrásunk szerint a terv az volt, hogy a Bázis - a tovább-bérlésen kívül - olyan cégeknek akar álirodai megjelenést biztosítani, amelyek nem engedhetik meg az Andrássy út drága bérleti díjait, de egy-egy tárgyaláson szeretnék a jólmenő vállalkozás látszatát kelteni. A merész üzleti terv nem jött be, a tíz évre bérbe vett irodaterület nagy részét hónapokig nem sikerült kiadni.
Az Andrássy úti ház tulajdonosa, az Anguilla Zrt. felmondta a fizetési hátralékba került vállalkozás szerződését. Nobilis Kristóf (Index-tulajdonos) cége május végéig adott határidőt a Bázisnak a kiköltözésre.
Nem fordítottak hátat
"Nem tudunk mindig csúcsra pörögni, ez egyetlen szervezettől sem várható" - magyarázta a helyzetet Horváth Lóránt. Az alapítványos vállalkozó - Gyurcsány korábbi sajtótitkárának, Gőz Gabriellának a férje - azt elsimerte, hogy az amoba.hu jelenlegi formájában már nem sokáig működik, de állítása szerint nem szűnik meg, csak a formája fog megváltozni. Azt mondta, már készül a szoftver, és készülnek az új tervek, arról azonban még nem akart részleteket elárulni, hogy a lényegében független Gyurcsány-blog mellett mi marad a lapból.
Horváth szerint az irodaházból sem a pénzhiány miatt kell távozniuk, hanem azért, mert a 2006 végén új tulajdonosként megjelenő Anguilla nem engedte, hogy az Andrássy 105.-öt székhelyként regiszrálják. A hivatalos cégbírósági bejegyzés hiányában viszont a Bázis számos üzlettől elesett, és jelentős veszteség érte, mondta a cégvezető hozzátéve, hogy emiatt cégével bírósághoz fordul. "Május végén mindenesetre elhagyjuk az irodát, és nem fizetünk" - szögezte le Horváth.
Az elnök embereinek vége
A főkurátor szerint az sem igaz, hogy az MSZP befolyásos személyiségei hátat fordítottak az Amőbának. Az ugyan tény, hogy a pártvezetők egyre ritkábban vendégeskednek a klubhálózat rendezvényein, Horváth mégis azt állítja, a hátérben már szervezkednek, és nagy reményt fűznek például a tavalyi választások idején indított Amőba társasjáték újabb, 2.0 névre keresztelt fordulójának. A játék azonban Horváth állítása ellenére sem sikersztori. Az Amőba fénykorában is csupán néhány ezer aktív játékost tudott felmutatni, most már nincsenek kétezren sem.
A játék indulásakor az egyik első csapat például Az elnök emberei nevet viselte, tagjai főként az akkori Gyurcsány-stábból kerültek ki. A 2006-os csapat egyik oszlopa, Szigetvári Viktor kampányigazgató időközben távozott a miniszterelnök környezetéből, de az egyik első Amőba-csapat tagjai közül még mindig Gyurcsány mellett van Gál J. Zoltán és Keszthelyi András. Csapattag volt Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége is. A nagyjából együttmaradt kampánystáb azonban az újabb játékfordulóban nem alapította újra Az elnök embereit.
A vezető felel, és nem Gyurcsány
Szerettük volna megkérdezni Gyurcsány Ferencet, mi a véleménye az Amőba ügyeiről. "Az alapítványnak van saját vezetője, az pedig nem a miniszterelnök" - üzente Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Gál hozzátette, az Amőba ügyeiben a kuratóriumi elnök jár el, és ő is felel értük.
index.hu - fidesz.hu