A török hadsereg hadműveletet kezdett a kurd fegyveresek ellen
A török hadsereg húszezer katonával nagyszabású hadműveletet kezdett az ország délkeleti részén a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen - jelentette kedden a török média.
Dátum: 2007-05-08 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:05.621078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hadművelet fő területe az iraki határhoz közeli Sirnak tartomány, de harcok folynak Hatay tartomány területén is. Egybehangzó jelentések szerint harci helikoptereket és repülőgépeket is bevet a hadsereg a kurd fegyveresek ellen. Az NTV török hírtelevízió szerint öt PKK-fegyveres vesztette életét a Hatay területén folyó összecsapásokban. A PKK-hoz közel álló ANF hírügynökség ellenben a biztonsági erők kilenc tagjának haláláról számolt be, s két kurd fegyveres elestét ismerte el.
Az utóbbi hónapokban jelentősen megélénkült a térségben a PKK tevékenysége. A szervezet fegyveresei rendszeresen átjárnak a török-iraki határon. Az arab ország északi részének túlnyomórészt kurd lakossága barátságosan fogadja őket, és módot adott nekik ottani támaszpontok kiépítésére.
A PKK 1984 óta folytatja fegyveres harcát a török állam ellen. A harc kezdeti célja egy önálló kurd állam megteremtése volt a kurdok lakta délkelet-törökországi részeken. Erről a céljáról már letett a szervezet, most nagyobb önállóságot követel a kurdok számára a török államon belül. Ezenkívül teljes amnesztiát követel a kurd fegyveres felkelés minden részvevőjének és szabadságot a PKK bebörtönzött vezetőjének, Abdullah Öcalannak. Eddig mintegy 37 ezer ember vesztette életét a PKK és a török hadsereg harcaiban.
MTI - fidesz.hu