A szélsőséges Seselj pártjának alelnöke a parlament élén
Tomiszlav Nikolicsot, a szerb nacionalisták vezetőjét választották meg kedd hajnalban a szerb parlament elnökének. Ő az első szerb nacionalista, aki Szerbiában közjogi méltóságot tölt be Szlobodan Milosevics rendszerének megdöntése óta. Nikolics Kostunicáék támogatását élvezi.
Dátum: 2007-05-08 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:06.527328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tomiszlav Nikolicsot, a szerb nacionalisták vezetőjét választották meg kedd hajnalban a szerb parlament elnökének. A radikális politikust pártján kívül Vojiszlav Kostunica távozó kormányfő pártja, a Szerbiai Demokrata Párt is támogatta. Nikolics a hágai bíróság előtt álló Vojiszlav Seselj vezette Szerb Radikális Párt alelnöke.
Nikolicsra a parlamentben a 244 jelenlevő képviselő közül 142 szavazott. A 250 fős házban pártján kívül Vojislav Kostunica távozó kormányfő pártja, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) is támogatta. A DSS azután döntött így, hogy kudarcba fulladtak a kormányalakítási tárgyalások a legfontosabb szerbiai reformpárti erővel, Borisz Tadics elnök Demokrata Pártjával.
A radikális politikus megválasztása Szerbia újabb radikalizálódásának a kezdete - figyelmeztetett Dragan Szutanovacs, a Demokrata Párt egyik képviselője. Nikolics az első szerb nacionalista, aki Szerbiában közjogi méltóságot tölt be Slobodan Milosevic rendszerének 2000-ben történt megdöntése óta.
A januári parlamenti választásokon első helyen végzett Szerb Radikális Pártnak, a néhai Milosevics elnök egykori szövetségesének 81 képviselői helye van a parlamentben.
MNO - fidesz.hu