Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vidék és főváros idősebb korosztálya vitte győzelemre Sarkozyt

A korábbi francia elnökválasztásokhoz képest alapjaiban nem változott a bal- és jobboldali szavazótábor területi és demográfiai megoszlása: Franciaország északi és keleti része, valamint a főváros a jobboldali, míg a Atlanti-óceán partvidéke és a középső megyék a baloldali jelöltre szavaztak - derül ki a francia napilapokban kedden ismertetett közvélemény-kutatási felmérésekből.


Dátum: 2007-05-08 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:13.138377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezek szerint ötven éves korig a franciák többsége Ségolene Royalnak szavazott bizalmat, az annál idősebb korosztály viszont a győztes Nicolas Sarkozyre adta voksát.

Az alapvetően urbánus jellegű Franciaországban - melynek vasárnap este tartott elnökválasztásán a jobboldali Nicolas Sarkozy fölényes győzelmet aratott - némiképp meglepőnek tűnik, hogy a városok többsége Ségolene Royal baloldali jelöltre szavazott. Nicolas Sarkozyt elsősorban a vidéken élők és a fővárosiak

választották meg.

Az eredmény elsősorban a városok szociológiai összetételével magyarázható: az állami szférában dolgozók, a fizetésből élők, a középvezetők, a szabadszellemi foglalkozásúak és a munkások - melyek többsége a baloldali jelöltet részesítette előnyben - elsősorban a városokban él.

Sarkozyre szavazott viszont a kereskedők, a vállalkozók és a vállalatvezetők 82 százaléka, valamint a nyugdíjasok 63 százaléka. Feltűnő adat: annak ellenére, hogy a jobboldali győztes a legtöbb szavazatot a legtöbbet keresők körében szerezte, a legkevesebb jövedelemmel rendelkezők is neki adtak többséget. A közepesen keresők viszont a szocialista jelöltet választották.

Royal személyében a franciák először juttattak nőt az elnökválasztás második fordulójába, de a nők többsége ugyanakkor Sarkozyre szavazott. A szocialista jelöltre a gyengébb nem 48 százaléka, a férfiaknak pedig 46 százaléka adta voksát.

Korosztályi megoszlásban a 18-24 évesek körében a szocialista jelölt 60 százalékot kapott, de a 24-34, és 35-49 év közötti korosztály is neki szavazott többséget. Ötven éves kortól azonban már Sarkozy örvend nagyobb népszerűségnek és a 65 éven felettiek 64 százaléka a jobboldali jelöltre adta voksát.

A várakozásokkal ellentétben az első fordulóban harmadik helyen végzett Francois Bayrou centrista jelölt szavazótábora nem bizonyult döntőbírónak, mert a második fordulóban szavazataik megközelítőleg egyenlő arányban oszlottak meg Sarkozy (40 százalék) és Royal (38 százalék) között, 15 százalékuk tartózkodott és hét százalékuk szándékosan érvénytelenül szavazott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek