Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fővárosban fél éve csak papíron létezik egy bizottság

A főváros mai vezetőinek szavahihetőségét jól mutatja az, hogy fél éve nem hozták létre a közművelődési bizottságot, noha az önkormányzat szervezeti szabályzatában szerepel ez a testület - nyilatkozta Tarlós István.


Dátum: 2007-05-08 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:13.458692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Közgyűlés Fidesz képviselőcsoportjának vezetője kedden elmondta, hogy fél éve nem teljesül az ellenzéknek tett ez irányú ígéret.

"De ha a szegény főpolgármester netán azt hiszi, hogy ezzel nekem okoz személyes bosszúságot, akkor a legnagyobb tévedésben van. Tőlem aztán ha akarják létrehozzák, ha akarják, nem hozzák létre. Én nem ezt tekintem fő feladatomnak" - mondta a politikus. Az önkormányzat bizottságainak decemberi létrehozásakor a kormánypártok Tarlós Istvánnak ajánlották fel a 16. bizottságnak, a közművelődésinek a vezetését. Ez esetben Tarlós István helyére, a kisebbségi bizottság élére Németh Szilárd kerülhetne.

A közgyűlés tavaly decemberben 15 bizottságnak adott feladatot, illetve választotta meg tagjait. A 16. bizottság szerepel ugyan a szervezeti szabályzatban, a kormánypártok azonban konkrét időpont megjelölése nélkül, azt jelezték, hogy később döntenek felállításáról.

A 15 bizottságból egyébként hetet szocialista, hármat szabad demokrata, négyet fideszes, egyet pedig MDF-es elnök irányít. A közgyűlésben jelenleg 26 Fidesz-KDNP, 24 MSZP, 10 SZDSZ és három MDF-képviselő van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek