Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Most a vasutat állították le az oroszok

Az orosz állami vasúttársaság (RZsD) kedden bejelentette, hogy gazdaságtalan üzemeltetése miatt megszünteti a Szentpétervár-Tallinn útvonalon a vasúti személyszállítást.


Dátum: 2007-05-08 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:15.182165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Észtország és Oroszország között feszültté vált a viszony, miután Tallinn központjában április végén elbontottak egy szovjet hősi emlékművet.

Az RZsD szerint az alig néhány hete - március 31-én - újraindított vonalon nem volt elegendő utas a gazdaságos üzemeltetéshez. Az alacsony kihasználtság miatt a Szentpétervár-Tallinn személyvonatok közlekedésük első hónapja alatt mintegy 11.700 euró veszteséget halmoztak fel. A két város között május 26-ától állnak le a szerelvények, az intézkedés azonban a Moszkva-Tallinn vonatokat nem érinti.

Az Észtország és Oroszország között közlekedő tehervonatok száma az elmúlt két hétben a felére csökkent - közölték ugyanakkor kedden hivatalos észt források, azt feltételezve, hogy a visszaesésnek köze lehet a tallinni szovjet emlékmű áthelyezéséhez.

Az észt vasúttársaság szóvivője szerint korábban átlagosan naponta 35 teherszállító vonat érkezett Oroszországból, míg hétfőn csak 17, kedden pedig 18 szerelvényt fogadtak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek