Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fővárosi Bíróság egy kizárólag technikai jellegű döntést hozott ma

A Fővárosi Bíróság elutasította az egészségügyi miniszter kórházátalakítással kapcsolatos közigazgatási határozatának felfüggesztése ellen benyújtott kérelmeket. Sziijátró Péter közleményben reagált.


Dátum: 2007-05-08 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:16.199225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ellentétben a kormányzati propaganda állításaival, a mai döntés nem a kórházbezárásokról szólt, a bíróság egy kizárólag technikai jellegű döntést hozott.

A Fidesz fenntartja véleményét, hogy a kormányzat kórház-átalakítással kapcsolatos lépései súlyosan sértik a betegek érdekeit, az emberek gyógyulási lehetőségeit, alkotmányos jogokat sértenek és visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el.

Amennyiben az érintett önkormányzatok igénylik, a Fidesz ezután is minden szakmai és jogi segítséget megad nekik, hogy az ügyben a magyar emberek érdekeinek megfelelő döntés szülessen.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek