Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kölcsön nullaszázalékos kamattal

Van létjogosultsága Magyarországon is egy olyan banknak, amely a szegény és elesett embereknek nyújt kölcsönt - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában M. Shahjahan, a tavaly Nobel-békedíjjal jutalmazott Grameen Bank vezérigazgatója.


Dátum: 2007-05-09 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:17.406646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bankvezér úgy látja: azokon a magánembereken, valamint mikro- és kisvállalkozásokon, amelyek erőfeszítéseik ellenére sem tudnak a bankoktól hitelt kapni, már egy kis összegű kölcsön is sokat tud segíteni.

A szegények bankjának nevezett Grameen Bank, amely már 7,1 millió nehéz sorsú családot tudhat ügyfelei között, a hozzá forduló koldusoknak nullaszázalékos kamatra ad hitelt. A fedezet és garancia nélküli kölcsönöket a szegény emberekből álló ügyfelek becsületesen visszafizetik, jóllehet a legtöbb esetben létfenntartásuk érdekében vették fel a hitelt.

A pénzintézet Shahjahan szerint azonban nem egyszerű fedezet nélküli hitelezést folytat, hanem egy társadalmi csoportot próbál felzárkóztatni, amely során a szegények a minimális pénzösszeg mellett tanácsadást és folyamatos ellenőrzést is kapnak, sőt megtanítják őket a pénzzel való gazdálkodás alapvető szabályaira.

Szabó Eszter, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek